lelki készület
enagyböjt2020

„Elég neked az én kegyelmem!”
2Kor 12,9

2020. 03. 03., kedd (1. hét)

Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is, ami benne láthatatlan!

— Aquinói Szent Tamás

Jézus a helyes imádkozásra tanítja övéit.

Mt 6,7-15

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!

Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”

még több napi olvasmány az igenaptárban

Istenem …

Néha dőlj hátra munkád közben, néha felejtsd el azt, ami elfoglal, egy pillanatra.

„Gondolj reám” – súgja Valaki valahonnan és te súgd olyan halkan, hogy magad is alig halld: Istenem!

A dicsőséges Krisztus-Isten, egykor keserves vértanú-vándor értünk ezen a földön, szereti néha megnézni magát szívünkben. Szereti, ha életünk megpihen és elnyugszik benne. Szeret ott lenni életünk és tudatunk közepén. Néha csak egy szót vár, hogy feleletül mutasson valamit magából, valami olyat, amiért érdemes volt születni.

Ne legyen mindig gondod a szabályos és okos imára. Néha csak ennyit mondj: Istenem!

Isten tudja, mit akarsz mondani. Ebbe a szóba minden belefér. Könyörgés, sóhaj, könny, öröm, bizalom, fájdalom, ragaszkodás, hála. Minden, ami te vagy és amire Isten kíváncsi.

Talán, amikor legnehezebb mondani, akkor akarja legjobban.

Néha semmi mást nem akar, de ezt a szót nagyon akarja.

Ezt a sóhajt: Istenem!

Korábbi napok

Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás...

Mindenki, aki szorong, magányos, vagy boldogtalan, legjobb, ha...

A hőmérő nem a hideget méri, hanem a meleg hiányát, minél kevesebb...

Aki a böjt idejét komolyan veszi

– Szent Ágoston gondolatai szerint –

Böjtölteti szemét:

hogy felesleges dolgokat ne nézzen – azt nézi, olvassa, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti száját:

hogy ne beszéljen sértő vagy csúnya szavakat – jó szóval él, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti fülét:

hogy felesleges hangot, rossz beszédet ne hallgasson – a jó szóra és a csendre figyel, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti ujjait:

hogy ami nem fontos, azzal ne dolgozzon – kötelességeit végzi el, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti kezét:

hogy ne bántson vele másokat – segítő kezet nyújt, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti lábát:

hogy ami nem fontos, azután ne futkosson – jó ügyekben jár-kel, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti nyelvét:

hogy ne mindene az evés legyen – kevesebbel is megelégszik, és azt is megosztja másokkal, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti gondolatait:

hogy hiábavalóságokon ne gondolkozzon – Isten megismerésén gondolkodik, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti kedvét:

hogy ne panaszkodjon, és bánatos „képét” ne kelljen másnak nézni – jókedvűen él, amitől jobb ember lesz.