lelki készület
enagyböjt2020

„Elég neked az én kegyelmem!”
2Kor 12,9

2020. 03. 10., kedd (2. hét)

Jó ember vagy, ha tetteidben nem hibázol, de tökéletes csak akkor, ha gondolataidban sem vétkezel!

— Szent-Gály Kata

Aki Isten törvényét tanítja, legyen példakép a törvény megtartásában is!

Mt 23,1-12

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:

„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.

Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

még több napi olvasmány az igenaptárban

Az erős

Erő csak egy van, a Te erőd. Nem hiszek más erőben.

Lesújtod az önmaguk erejében bizakodókat és erőd részesévé teszed a Benned bizakodó gyengéket.

Életem dicsőséged szolgálója legyen: ezért könyörgök. De könyörgésem legforróbb lehelete ez: erőtlenségem kiáltsa a mindenségbe megváltó Erődnek a hatalmát.

Te vagy az Erő. Kívüled minden: erőtlenség.

Te vagy az élet tomboló vihara. Te vagy az élet örök cédrusa, Te fönntartó oszlopa, Te vagy az Erős, a Legyőzhetetlen.

Te vagy az Isten!

Erőd uralkodik gyengeségemen.

Lehajol és magához emel. És mintha én is erős lennék: hiába támad bármi ellenem.

Önmagunk teljes átadásának a terve, szándéka és maga a fölajánlkozás is könnyű. De hogyan sikerül?

Nincs hatalom az Erős ellen.

Azok ellen, akiknek ereje az Isten.

Korábbi napok

Minél többet észlelsz abból a világból, amit az ítélkezés nem homályosít el,...

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban...

A gyertya nem egy pontra világít, hanem fényt áraszt maga körül...

Aki a böjt idejét komolyan veszi

– Szent Ágoston gondolatai szerint –

Böjtölteti szemét:

hogy felesleges dolgokat ne nézzen – azt nézi, olvassa, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti száját:

hogy ne beszéljen sértő vagy csúnya szavakat – jó szóval él, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti fülét:

hogy felesleges hangot, rossz beszédet ne hallgasson – a jó szóra és a csendre figyel, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti ujjait:

hogy ami nem fontos, azzal ne dolgozzon – kötelességeit végzi el, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti kezét:

hogy ne bántson vele másokat – segítő kezet nyújt, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti lábát:

hogy ami nem fontos, azután ne futkosson – jó ügyekben jár-kel, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti nyelvét:

hogy ne mindene az evés legyen – kevesebbel is megelégszik, és azt is megosztja másokkal, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti gondolatait:

hogy hiábavalóságokon ne gondolkozzon – Isten megismerésén gondolkodik, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti kedvét:

hogy ne panaszkodjon, és bánatos „képét” ne kelljen másnak nézni – jókedvűen él, amitől jobb ember lesz.